Hamis álmokból táplálom magam, állom a tüzet és büszke vagyok.

Valami bárgyú kis mosoly az arcom, röhögök, hogy mindjárt bele halok.

Ködből lélegzem, még tartom magam, tartom a lelket, s meglapulok.

Fájó szívvel, de cinikus arccal röhögök, hogy mindjárt belehalok.

Új tájakból élek, s táplálom magam, a nappal kelek, s nyugszom vele.

A hold a lámpásom hideg éjeken, s már úton talál a hajnal szele.

Harmatos füvekből oltom szomjamat, így gyűjtök erőt, s így menekülök.

Távol a nyüzsgéstől, „bizalmas\" szavaktól.

Legyőztek valahol, elvettek mindent, a világból éltem, így megvakulok.

Halkan sikoltok, a bensőmbe mar, de röhögök, hogy mindjárt belehalok.

Megsárgult cikkekből kiszabott életem, ne lássák rajtam, hogy oda vagyok.

A hazugság ingébe bújtatják testem, s röhögök, hogy mindjárt belehalok.

Várok valamit, egy világos képet, tátom a szám, és nem mozdulok.

Várok valamit, ami nem jön el soha, s röhögök, hogy mindjárt belehalok.

Szavakba öntött burkolt félelem, mi lesz a vége, mit nem tudhatok.

Már nem várok semmit, a célkereszt rajtam, s röhögök, hogy mindjárt belehalok.

Új tájakból élek, s táplálom magam, a nappal kelek, s nyugszom vele.

A hold a lámpásom hideg éjeken, s már úton talál a hajnal szele.

Harmatos füvekből oltom szomjamat, így gyűjtök erőt, s így menekülök.

Távol a nyüzsgéstől, „bizalmas\" szavaktól.