Lámpás ég a nap helyett a szürke égen

Fekete füstgomolyag árad szét a réten

Hangos a város zaja, s bűzlik a szó

Dugóban ül tengereken többszáz hajó

Csak a képernyőkön látod már a fákat

Helyettük ma mindenhol is

Tömbházak állnak

A folyó is kiszáradt, kiituk mindent

Madár sem csipripel már, s az egyensúly kibillent

Fájt az égnek

És fájt a fának

Fájt a réten nyíló virágnak

Fájt a szélnek is

Nincs, hogy fújjon

Dallamára nincs ki daloljon

Ahogy élünk

Az oly lenyűgöző

Olyan pompás olyan édes

Olyan fényűző

A napfény sajnos

Nem megvehető

Füstös égen aranyadért

Át nem hatol ő

A színekért fizetni sajnos lehetetlen

A fakó városokat szinte eltemettem

De ha a virágaid élni hagytad volna

Most az egész földed virágba borulna

Fájt az égnek

És fájt a fának

Fájt a réten nyíló virágnak

Fájt a szélnek is

Nincs, hogy fújjon

Dallamára nincs ki daloljon

Fájt a tavasznak

(Fájt a fának)

Fájt a nyárnak

(Nyíló virágnak)

Fájt az ősznek

(Nincs hogy fújjon)

S a jégvirágnak

(Nincs ki daloljon)